Az orosz demokrácia születésének árulkodó dokumentumai

A Szovjetunió történetének első részben szabad parlamenti választását 1989. március 26. és május 21. között tartották. Ekkor szavaztak az új legmagasabb hatalmi szerv, a Népi Küldöttek (vagy Népképviselők) Kongresszusának tagjairól. A rendkívüli politikai eseményt jelöltek és programok korábban nem látott sokszínűsége kísérte, ha korlátozott számban is, országszerte mozgósítva az állampolgárokat – és szavazókat. A részvételi arány végül 90% fölötti volt.

A többfordulós választásra a Mihail Gorbacsov által 1988-ban átvitt alkotmánymódosításoknak és az új választójogi törvénynek köszönhetően kerülhetett sor. Ezek Gorbacsov politikai reformjainak a részeként átszervezték a Szovjetunió politikai intézményrendszerét, létrehozva a Legfelsőbb Tanács (vagy Legfelsőbb Szovjet) tagságát saját soraiból megválasztó Népi Küldöttek Kongresszusát. Az alkotmánymódosítások továbbá lehetővé tették azt is, hogy a küldöttek ne csak a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) tagságából kerülhessenek ki. Miután felállt a 2250 megválasztott küldöttet tömörítő testület, a Legfelsőbb Tanács elnökéül Gorbacsovot jelölte ki. A választási procedúra mérföldkő volt Oroszország és az attól hamarosan függetlenedő államok demokratizálódásának történetében. A mindezekkel kapcsolatos, többek közt a Blinken OSA Archívumban őrzött levéltári dokumentumok rávilágítanak az autoriter szuperhatalom leendő romjai közt bevezetni próbált politikai pluralizmus törékenységére.

A küldöttjelöltek kampányából fennmaradt levéltári források (pl. röplapok és beszédek) a megelőző években bevezetett gorbacsovi reformokról tanúskodnak. Habár az új választási rendszer nem számolt az SZKP dominanciájának a felszámolásával, és az nem is volt célja, mégis így kerülhettek jelentős számban demokratikus erők is be a Legfelsőbb Tanácsba. Akadémiai és kulturális egyesületek, szakszervezetek és pártszerűen működő tömegszervezetek egyaránt állíthattak jelölteket. Nemcsak, hogy a választás kompetitív és részben alternatív volt, a szavazás pedig titkos, de néhány jelölt nyíltan az SZKP és annak képviselői, tehát az apparátus kritikájára alapozta a programját.

Azzal, hogy tudományos és kulturális egyesületek is állíthattak jelölteket, Gorbacsov a szovjet disszidensek és a demokratikus mozgalom vezetői számára is lehetővé tette, hogy küldöttek legyenek; így például Andrej Szaharov, Dmitrij Lihacsov, Alesz Adamovics, Igor Jakovlev vagy Gavriil Popov. Választási röplapjaikban és üzeneteikben a demokratikus jelöltek azt ígérték a szavazóknak, hogy megválasztásuk esetén azért fognak dolgozni, hogy felszámolják a szovjet valóság bűneit, az egyéni szükségletek és a nyilvánvaló tárgyadalmi egyenlőtlenségek iránt közömbös, korlátozó, totális bürokráciát.

Andrej Szaharov a Blinken OSA Archívumban olvasható választási programjából megismerhetők a számára fontos szempontok: társadalmi igazságosság, emberi jogok, a sztálinizmus bűneire és a jogosulatlan elnyomásra vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala, leszerelési politika, a kapitalista és a szocialista rendszerek vegyítése, közelítése.

A jelöltek a kampány során nagyban támaszkodtak saját szakmai tevékenységükre, de igyekeztek előnyt kovácsolni korábbi ellenzéki aktivitásuk, a velük szemben indult hatósági eljárások tapasztalataiból is. Leonyid Kudrin például az 1980-as évek során népbíróként működött Szverdlovszkban (mai nevén Jekatyerinburg). Praxisa során Kudrin megtagadta a politikai demonstrációk és gyűlések résztvevői ellen indított ügyek tárgyalását – ezért felmentették munkájából. Elhagyta az SZKP-t, és belépett a Demokratikus Unió pártba. Az 1989-es választási kampányában a szovjet igazságügyi rendszer hibáira helyezte a hangsúlyt, a bíróságok és az apparátus közötti szoros kapcsolatra hívva fel a figyelmet. Kudrint megválasztották Szverdlovszk 25. számú körzetének népi küldöttévé.

A demokratikus erők az általuk megfigyelt választási visszaéléseket is feljegyezték. Az ezekről szóló jelentések megtalálhatóak a Blinken OSA Archívumban. Két panasz például közvetlenül Gorbacsovhoz van címezve. Az egyikben Irina Bogdanova és Szergej Kornyev azt állítják, hogy Moszkva Proletarszkij körzetében az „apparátusjelöltek” megakadályozták őket abban, hogy a városrészen kívül szervezett gyűléseken támogassák a civil jelöltjeiket, lényegében ellehetetlenítették a szomszédos városrészekben való megjelenésüket. A másik a Memorial nevű emberi jogi szervezet elleni bírósági eljárásokat vitatja. A szervezet tagjait huliganizmussal vádolták, amit állítólag a Proletarszkijban felállított szavazóhelyiségekben követtek el mint a szavazás tisztaságát biztosító felügyelők. A panasz szerint azonban a vádlottak éppen, hogy súlyos választási csalások ellen léptek fel.

A megválasztott népi küldöttek között végül 87% volt az SZKP-tagok száma és 13% a pártonkívülieké, 15,7%-uk volt nő, 10,5% pártfunkcionárus, 6,7% munkás, 4,2% szakszervezeti képviselő, 3,6% katona és 0,3% egyházi vezető. A választásokat követően a Népi Küldöttek Kongresszusa öt alkalommal gyűlt össze, legutoljára 1991. szeptember 5-én, hogy Gorbacsov (akkor mint a Szovjeunió elnöke) indítványára elfogadja a kongresszus feloszlatásáról szóló döntést. Ez a lépés már árulkodó jele volt a Szovjetunió közelgő, végül még abban az évben bekövetkezett felbomlásának.

Az 1989-es parlamenti választások a világrend viharos átalakulásának egy meghatározó eseménye volt; lefolyása, láthatósága és a demokratikus jelöltek hatása Oroszország-szerte és azon túl is foglalkoztatták az elemzőket és az értelmiséget. Ezek a viták végigkövethetők a Blinken OSA Archívumban őrzött dokumentumokon keresztül.

Többen megkérdőjelezték, hogy ténylegesen mennyiben demokratizálta Gorbacsov a választási és a politikai rendszert; mások azt vitatták, hogy a demokratikus jelöltekre leadott szavazatok a reformok támogatását, vagy az apparátus elleni tiltakozást jelentették-e.

A Szabad Európa Rádió / Szabadság Rádió Kutatóintézetének Szamizdat Gyűjteménye a korábban Münchenben működő rádióval kötött megállapodást követően került megőrzésre a Blinken OSA Archívumba, ahol a kutatóintézet teljes archívumának részeként bárki számára hozzáférhető.

(Anastasia Felcher a Blinken OSA Archívum szláv gyűjteményének levéltárosa.)