Egy balatoni villa, amely összeköti két család élettörténetét

Filmtekercsek a pincében

A családom hatvanöt éve nyaral a Balatonon. Kamaszéveimben eszméltem rá, hogy ami számomra az év adott évszakának magától értetődő rutinja, az valójában kiváltság. De a Balaton nemcsak az annak partján nyaralóval rendelkezőké, hanem mindenkié. Mi köt össze minket? Általában a nosztalgia, egy letűnt kor vagy időszak utáni vágyakozásunk: a gyerekkori emlékek, amelyek a magyar tengerhez fűznek minket.

Művészettörténészként 2022 tavaszán megfogalmazódott bennem, hogy elkezdjek kutatni siófoki nyaralónk története után. Négy évvel ezelőtt kértem ki a Somogy Megyei Levéltárból a házunkról fellelhető dokumentumokat. Építési tervrajzok nem, de a telekkönyvi betét ott volt. Régi, megsárgult oldalain ott állt az első bejegyzés: „Nemesi birtok, ház a 100. szám alatt a Batthyány utcában”, 1–2. számú tulajdonosok: Dr. Faragó Sándor és Haag Hedvig budapesti lakosok. A házaspár nevére rákeresve még nagyobb kincsre bukkantam: a Privát Fotó és Film Alapítvány (PFFA) a Blinken OSA Archivumban őrzött gyűjteményében fellelhető egy 1991-es hangfelvétel, amelyen egy bizonyos Kmety György beszél Faragó Sándorról és a siófoki házról. Az interjút a PFFA munkatársai készítették: régi, családi filmfelvételeket gyűjtöttek, majd az adományozókkal beszélgetéseket vettek fel az archív filmek tartalmáról. Kmety 1991-ben adományozta a PFFA-nak a házuk pincéjében fellelt filmtekercseket:

ezeknek a felvételeknek a főszereplője nem más, mint a Faragó-család, akiknek a mindennapjain, eseményein, utazásain keresztül betekintést nyerhetünk egy másik korba, a két világháború közötti, magyarországi nagypolgári életbe.

Kmety György Faragó Sándor és Haag Hedvig unokája. A ház, amelyben a filmtekercsek előkerültek, a sashegyi Vas Gereben utca 5. alatt álló villaépület, amelyet 1940–41-ben Faragó építtetett családja számára; épülése látható a filmeken. Hatalmas szerencse, hogy Faragóék megengedhették maguknak, hogy kamerájuk, vagyis filmfelvevőjük legyen és fontos volt számukra a családi, hétköznapi eseményeknek a megörökítése: az 1935 és 1941 közötti felvételek megörökítenek megannyi helyszínt, történelmi és sporteseményt, már nem létező épületet és építményt.

Budapest mellett Érd, Szolnok, Tiszaroff, Békéscsaba, Szeged, Tata, Győr, Mosonmagyaróvár és a Balaton is feltűnik, illetve külföldi helyek: az osztrák Bécs, Salzburg, Bad Ichl, olyan olasz városok, mint Velence, Milánó, Padova, Genova, végül nem utolsó sorban Svájc lenyűgöző tájai. A készítőnek jó szokása volt, hogy a helyszíneket, épületeket végigpásztázta a kamerával – teljes valójában látható például az 1944-ben felrobbantott, rácsos acélszerkezetű szolnoki Tisza-híd, vagy az 1945-ben ugyanilyen sorsra jutott balatonfüredi fürdőház. Megjelenik az újonnan elkészült, Aba-Novák Vilmos freskóival díszített szegedi Hősök kapuja és a budapesti Horthy Miklós-híd (ma Petőfi-híd) felavatása is.

Ki volt dr. Faragó Sándor?

Faragó Sándor Schnitzer Sándor néven született 1888-ban Szolnokon, szegény zsidó családban. A család Szegeden élt, Faragó itt érettségizett a piarista gimnáziumban, ebben az időszakban térhetett át a katolikus hitre; jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1912-ben diplomázott. Nem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy harcolt-e az első világháborúban, a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt azonban a Horthy-rendszerben a rendszer ellenségeként ellehetetlenült, így 1920-ban Bécsbe emigrált. Itt ismerkedett meg az osztrák cukrászdinasztia egyik leszármazottjával, Haag Hedviggel, akivel 1922-ben házasságot kötöttek. Faragó újdonsült nejével visszatért Magyarországra, ahol rehabilitálták, értékes jogász szakértelme révén 1923-tól a Magyar Köztisztviselők Takarékpénztárának ügyvezető igazgatója volt. A házaspárnak két gyermeke született, 1923-ban lányuk, a Lisl becenévre hallgató Erzsébet, 1929-ben pedig fiúk, Gábor. Faragóék a két világháború közötti nagypolgári társadalom tagjai voltak: bár nem arisztokrataként, de felső középosztálybeliként jólétben éltek, idővel saját villákkal, autóval, háztartási személyzettel rendelkeztek, belföldön és külföldre egyaránt jártak nyaralni.

A siófoki tisztviselőtelep

A mai Kinizsi és Tátra utcák, illetve a Balaton-part és a vasút által közrefogott területet a Magyar Köztisztviselők Takarékpénztára 1930-ban parcellázta fel – a pénzintézet fő profiljába tartozott az arra kijelölt földterületek parcellázása majd értékesítése, kifejezetten (a nevében is jelölt) köztisztviselők számára. Bizonyos újságcikkek nyíltan írták:

a „keresztény középosztály tagjai részére” történt a parcellázás; a Horthy-rendszerben a keresztény középosztály támogatása a kurzus része volt. Siófok esetében ez annak ellenében történhetett, hogy a város a budapesti zsidóság kedvelt nyaralóhelye volt.

A parcellázás rendkívüli sikerességét mutatja, hogy már 1930-ban a 196 telekből 192-őt eladtak; 1934-ben több mint harminc villát fel is építettek, kiépült a víz- és villanyhálózat, elvégezték a part feltöltését és a partvédmű kiépítését. A népszerű balatoni üdülőtelep létrehozása hozzátartozott Faragó Sándor szakmai életútjának felíveléséhez: 1934 decemberében vezérigazgatóvá nevezték ki.

A Heddy-villa

Faragóék két parcellát vásároltak: a mai Batthyány Lajos utca 100. szám mellett a Tátra utcában vasút fele néző, sűrű feketefenyvessel beültetett kapcsolódó telket, amely a későbbi villa kertjét alkotta. A Batthyány és a Tátra utca sarkára 1931 és 1936 között impozáns méretű, egyemeletes, teraszos-verandás villát építtettek. A többi, a korban épült környékbeli nyaralóhoz hasonlóan almádi vörös homokkő lábazaton álló épületet a feleség után Heddy-villának nevezték el.

Izgatottan vágtam bele a Kmety-anyag filmfelvételeinek áttekintésébe, mert a leírás alapján szerepelt benne a Heddy-villa, a nyaralónk. És egyszer csak ott volt. Ott volt a házunk a legszebb valójában, és éppen egy másik család élvezi a nyaralást: elegánsan felöltözve, a kertben beszélgetve, nyugágyba dőlve, a gyerekek játszadozva, a fákat-növényeket locsolva.

Megható volt ezt a jelenetet látni, lenyűgöztek az ismerős, de mégis furcsa részletek: rengeteg növény, több napfény, a nyaraló eredeti állapota. A telken sűrű feketefenyves, míg a környék mai hangulatát meghatározó robosztus platánfák még csak növendék fákként sorakoznak az út mentén.

Faragóék Balatonja

A filmanyagban több jelenet is Siófokon és a Balatonon játszódik, 1938-ban és 1940-ben. Sándor és testvére, Az Est c. napilap újságírójaként dolgozó Miklós elhajóznak Tihanyba, így egy pillanatra látható a Czigler Győző-tervezte soktornyos balatonfüredi fürdőház; a Faragó-család ellátogat vitéz dr. Szűcs Dezső ügyvéd balatonszabadi villájába, amelynek homlokzatán megjelenik a tulajdonos vitézi rendjének emblémája is. Időben az utolsó siófoki jelenet 1940 nyaráról származik: ez lehetett az utolsó, amely viszonylagos zavartalanságban telt a család számára, bár Európában már közel egy éve zajlott a háború.

A második világháborúban

Faragó magas körökbe beágyazott jogi szakemberként – unokája szerint Horthyhoz is bejáratos volt, illetve a kormányzó maga is járt Faragóéknál – tudhatott a közelgő németbarát kormány és újabb zsidótörvény előkészítéséről. Ezért történhetett, hogy 1941. április végén a siófoki villában tulajdonrészét feleségének ajándékozta, ezzel Haag Hedviget megtéve teljeskörű tulajdonosnak. A család Vas Gereben utca 5. szám alatt álló otthona valamikor 1941 folyamán készült el; ez év májusából filmfelvételen láthatjuk nagylányuk, Lisl érettségi ballagását a Szent Margit Gimnáziumban. Manapság a ballagási fotók és videók a mindennapjaink részei, de ugyanezt egy 1941-es felvételen látni – kuriózum. A Vas Gereben utcai ház 1944-es adatszolgáltatási ívén Faragó Sándor és Haag Hedvig tulajdonosok sárga csillag viselésére nem kötelezettek, és már feltűnik bérlőként dr. Kmety Antal, akivel Lisl ugyanabban az évben kötött házasságot. A család innentől kezdve négy generáción át élt ebben a házban.

Kmety György (Antal és Lisl fia) elbeszélése szerint Faragóék a háborús bombázásokat a villa pincéjének vasbeton falai között vészelték át. A Budapestre érkező frontvonal az ő házukat sem kímélte:

az orosz hadsereg kirobbantotta a villa egyik falát, majd onnan lőtte aknavetővel a Gellért-hegyet. A filmfelvételeken többször is megjelenő Mercedes autójukat rekvirálták, kutyájukat az orosz katonák szórakozásból lelőtték, garázsukba lovat kötöttek.

Faragó Sándor a vészkorszakot valószínűleg osztrák katolikus feleségével való házassága révén vészelhette át, illetve befolyásos kapcsolatai is segíthették, annak ellenére, hogy a fővárosban a XII. kerületben volt az egyik legvérengzőbb a nyilas rémuralom. Mindeközben a Heddy-villa sértetlenül megúszta a Siófokon áthaladó frontvonal pusztításait.

Lezárul egy korszak, elkezdődik egy új

Az 1945 után berendezkedett kommunista politikai rendszer ellenségként tekintett a második világháború előtti nagypolgárságra: célul tűzték ki a korábbi arisztokrácia, a középosztálybeli polgárság és az értelmiségiek megfosztását egzisztenciájuktól és befolyásuktól. (Erről 2021-es cikkében Lucia Szemetová is értekezett a gyűjtemény kapcsán.) A Faragó-család 1949 júliusában áron alul eladni kényszerült a siófoki nyaralót, Kmety György szerint azzal a feltétellel, hogy pár évig egy szobát még használhattak. Az új tulajdonosok azonban nem sokáig élvezhették a nyaraló örömeit, ugyanis 1952. évi 4. törvényerejű rendelet alapján a Balaton összes nagy múltú villájához hasonlóan a Heddy-villa is államosításra került. Ennek ellenére a házat tovább használták, Kmety Györgynek vannak emlékei az ott töltött nyarakról. A villa kezelését 1959-től a Siófoki Községgazdálkodási Vállalat vette át.

Budapesti házukat is államosították, egy családot telepítettek be hozzájuk (akiket a Kmety-család a rendszerváltáskor kivásárolt). A Magyar Köztisztviselők Takarékpénztárát mindeközben 1946-ban Magyar Munkások és Tisztviselők Takarékpénztárára nevezték át, hogy aztán 1948-ban a Nemzeti Takarékpénztár Rt-be beolvasztva lényegében megszüntessék. Faragó 1949-től hites könyvvizsgálóként, állandó törvényszéki szakértőként dolgozott, unokája szerint a XII. kerületi tanácsnál, más forrás szerint a fővárosi bíróságnál; 1963. október 3-án, 75 éves korában hunyt el a Vas Gereben utcai villában.

Az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszer célja a társadalmi stabilizálás és a gazdasági enyhülés volt. Ennek képezte részét bizonyos magántulajdonformák megtűrése, lakások értékesítése és a korábban államosított ingatlanok kedvezményes eladása.

Így következhetett 1961-ben be egy, a családunk számára igencsak jelentős dolog: Székesfehérváron élő nagyszüleim két társukkal közösen megvásárolták a Heddy-villát, és két külön bejáratú lakásra osztották. Megegyezésük alapján a nagyszüleimé lett a felső szint – ez a korszak már édesanyám gyerekkorát jelöli, aki születésétől minden nyarat a siófoki nyaralóban töltött. Ennek immáron hatvanöt éve.

Így kapcsolódik össze egy balatoni villa történetén keresztül két család sorsa. A Faragó-család amatőr filmfelvételei és a saját családi emlékeink együtt rajzolják ki azt a történetet, amelyben a Balaton, a villa és a személyes múlt egyszerre válik történeti dokumentummá és élő emlékezetté.

(Csizmadia Krisztina a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjteményének művészettörténész-muzeológusa, a Blinken OSA Archivumban kutatóként talált rá a cikkben bemutatott anyagra. A Privát Fotó és Film Alapítvány magyar amatőrfilm-gyűjteménye a budapesti Blinken OSA Archivumban kutatható.)

Olvasd angolul! / Available in English!